Szekszárdi borvidék
SZEKSZÁRDI BORVIDÉK
A Szekszárdi Borvidék Magyarország egyik legősibb bortermelő területe, ahol a szőlőművelés hagyományai a római korig nyúlnak vissza.
A borvidék a Szekszárdi dombság legkeletebbre eső keskeny területét foglalja magában, ami Szekszárd, Őcsény, Decs szőlőit jelenti. A terület központi települése természetesen Szekszárd, amely a legnagyobb szőlőterülettel rendelkezik és nevet ad a borvidéknek.
Éghajlata mérsékelten kontinentális, ritkán vannak tavaszi és őszi fagyok, viszont helyenként aszályos időszakokkal kell számolni. Az egyik leghosszabb tenyészidejű borvidékünk. A szőlőhegyek fő tömegét agyag és homokkő adja, helyenként akár 30 méter vastagságú lösztakaróval.
Az Árpád korban a fejedelmi törzs szállásbirtokává tette a borvidék területét, amiben minden bizonnyal szerepet játszott központi fekvése, kedvező klimatikus viszonyai és gazdasági súlya.
Az első írott emlék, 1267-ből származik. A dokumentum az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely fölsorolja az 1061-es adományokat.
A török hódoltság korában a fehér bor mellett meghonosították a vöröset is. A borvidék méltán híres kadarkáját a törökök elől menekülő rácok hozták erre a vidékre.
A 19. sz. második felében pusztító filoxérajárványban óriási károkat szenvedett a szekszárdi szőlőállomány is. Az utóbbi évtizedekig a későn érő, jó évjárataiban kiváló zamatú bort adó Kadarka volt az uralkodó, újabban azonban a biztonságosabban termelhető Kékfrankos, Cabernet és Merlot került túlsúlyba.
A bortermelő tájak között külön rangot jelent a borvidéki besorolás. A Szekszárdi borvidék hazánk egyik kis területű, de igen híres vörösbortermelő vidéke.
A Szekszárdi borvidék Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kéty, Medina, Mórágy, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba településeinek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeire terjed ki. A borvidék központja a nevét is adó Szekszárd.
A szekszárdi bor
A szekszárdi borászat igazi ’’műfaja’’ a vörösbor. A külföldön is népszerű, testes szekszárdi vörösborok jellegzetes savtartalmát – a hiányzó talajfeltételek ellenére – a termesztett vörösborszőlő fajták természetes csersavtartalma és a hosszú, héjon történő erjesztés biztosítja. Tipikus vörös borszőlőfajták a cabernet sauvignon, cabernet franc, kékfrankos, merlot, ritkábban a zweigelt és az oportó. A testes, tüzes, alkoholban és tanninban gazdag – szinte feketébe hajló – vörösborok mellett az utóbbi évtizedben Szekszárdon is megjelent a könnyebb, üde, de azért magas alkoholtartalmú rozé is.
Magyarország egyik legrégebbi vörösboros vidékén a kadarka és a bikavér a mai napig megmaradt, és az idelátogatók kedvencévé vált a többi kiváló bor mellett.
Szekszárdi kadarka
A bor világhírét annak köszönheti, hogy színe csodálatos, a világos rubinszíntől a sötét bíborszínig szinte minden árnyalat fellelhető benne az évjárattól függően. Fűszeres illata szinte egyedülálló, mely több éves érlelés után ad különleges élményt. Zamatgazdagsága már fiatal korában is élvezhető, amit szép savai, diszkrét tanninja, valamint az átható fűszeresség, a gyümölcsízek tesznek kerekké és hosszantartóvá.
A szekszárdi Bikavér
A Szekszárdi Borvidék egyik legjellegzetesebb és legszebb vörösbora. Valójában egy cuvée, mely 3-4 vörösborszőlő-fajta borának házasításával – az egyes termelők által ma is titokként kezelt – egyéni receptek alapján készül. Tájjellegéhez tartozik a Kadarka, mint kötelező alkotóelem. Illatban gazdag, mélyvörös, bársonyosan fanyar, telt zamatú bor. Az értékesítés előtt a Bikavért minimum egy évig érlelni kell. A sültek és vadhúsok ízeihez kiválóan illeszkedik, jelentősen növelve azok élvezhetőségét.
A Bikavér egy igazi magyar vörösborféleség, melynek fantázianevéből a vér vörös színére és a bikával jelképezett erőre lehet asszociálni. Bár évtizedekig csak Egerben lehetett Bikavér alatt bort palackozni, az elnevezés nem erről a vidékről származik. 1846-ban Garay János, Szekszárd város méltán híres költője említi meg a bikavér nevet a Szegzárdi Bordal című versében. Egerben csak ezután, 1850-ben jelenik meg a kifejezés. Mára csak a Szekszárdi és az Egri borvidéket illeti meg a név használata.
Hozzászólások